Parfüm kollekcióm

Üdvözöllek az általam alkotott kollekció oldalán!

Illat és érzés összetartoznak. 
Úgy születtem hogy illatokban gondolkodom.
Így tehetem meg hogy lefordítom neked az illatokat érzésekre.  

 
A parfüm alkotás számomra önkifejezési mód, egy olyan művészeti ág ahol a különböző illat akkordok jelenítik meg az érzéseket. Érzéseket amik általánosak, emberik, szerethetők, kívánhatók, minden amit én is érzek. Az illat képes kifejezni vágyainkat, megerősíteni döntéseinkben, elhatározásainkat támogatni, erőt ad ha kell, bátorít vagy éppen lágyít, ha a nőiesség kibontakoztatása a cél. Vagy akár segít megélni a mindennapok csodáját az intimitást. Már csak ráadásként említem hogy a visszaemlékezés folyamatát pedig még irányítani is hivatott.
Kifejezetten fontos, hogy az illat éppen úgy öltöztet mint a ruha, nagyon nem mindegy mit mutatunk magunkról a világ felé. Például a harmonizáló hatású parfüm egy necces tárgyaláson nem csak ránk lesz hatással hanem a tárgyaló partnerünkre is. Vagy ha a meggyőző erőnket akarjuk ugyanekkor erősíteni akkor érdemesebb egy határozottságot sugárzó erőteljesebb, tiszteletet parancsolóbb illatot viselni, ilyenkor a púderes habkönnyű lágyság nem épp célravezető. ;)       

Minden parfümöm azért készül mert érzéseket szeretnék adni velük, egészen pontosan érzéseket kiváltani felhasználójukból. Éppen ezért pszichológiai mondanivalóm van velük, beléjük tudom fogalmazni, mint egy kódot hogy hogyan érezd jobban magad. Tanultam pszichológiát és gyógynövényismeretet is, e kettőt ötvözöm a fantáziámmal és az ihlettel, valahogy így születnek a parfümök.

Igyekszem megmutatni a természetes anyagok kínálta rengeteg lehetőséget; hisz mellettünk állnak évezredek óta, hatásuk ismert és elismert, veszélyeik úgyszintén. A ősi illatanyagok története bár legendákkal övezett, letagadhatatlan hogy a használatukban rejlő előnyök sokfélék.
Az illatok molekulái közvetlenül a limbikus-rendszerünkbe jutnak, mindenféle védelem nélkül rohannak le minket, ezért érdemes megnézni mit is használunk. A természetes anyagok mellett szól hogy egyre több illatkomponens jelenik meg a piacon, viszont azzal is számolni kell hogy sok el is tűnik. Hiába a húszféle beszerzési helyem, vannak jobb és vannak rosszabb évek, a természet állandóan változik, továbbá még a jogszabályok is módosulhatnak, jó néhány virág, ibolya, pézsmamályva, kamilla is kurtítva lett felhasználás szempontjából. Az állandó változást fix kollekcióval követni lehetetlen, én is változom, azzal igyekszem dolgozni a legtöbbet ami a legjobb abban a szezonban, idén a Frangipani és a Styrax éli csúcsát, a gardénia sajnos nagyon drága de megéri alkalmazni.
            
Végezetül; tudom hogy sokkal jobban járnék ha a parfümpiac szokásos árait alkalmaznám, de nem véletlenül nem teszem, a parfüm luxuscikk és mindig az is marad, de én szeretném sokak számára elérhetővé tenni a niche manufaktúrák termék minőségének megfeleltethető parfümöket.

Frissítés, 2016.09.07.:
A természetes anyagoknál mindig minden változik, ennek oka nagy részben maga a természet, hol több napot hol több esőt ad, ami bizony a parfüm összetevők  minőségére is kihat, és persze az árakra is. Ha előre számolok akkor az árat figyelem ami viszont a művészi alkotás komoly gátja, így már régen csak a kompozíció összeállítása után számolok. Minden egyes darab, minden kompozíció egyedi a maga nemében.
A botanikai illatanyagok sorsa maga a változás, nekem nem marad más lehetőség minthogy követni igyekszem őket, ennek elfogadása szükséges tényező.
Kitaláltam egy igazán izgalmas dolgot, már régen készülök rá, de csak most van annyi a tarsolyomban hogy már bele is merek vágni.
Létrehoztam egy Parfüm Esszencia sorozatot, amiben alapvető illat akkordokat jelenítek meg, melyekből bárki egyedi illatokat keverhet magának. A kollekció megalkotásakor célom az volt, hogy az Eszenciák viselői ne csak önmagukban, hanem egymással keverve is használhassák azokat, megalkotva ezzel a saját személyre szabott illatukat.  
Az alapvető akkordokat soliflor vagy solinotes parfümökként, egy-két kiemelt elem köré építve alkottam meg, úgy hogy jól kombinálhatóak legyenek egymással.
Az Esszenciákkal bárkiből lehet parfümkészítő.
Parfümjeim lényege, hogy a készítők feladatát a felhasználó veheti át: néhány milliliter borostyán, szantálfa, jázmin, citrusok és máris kész az egyedi csábító illat. Ha pedig formabontóak szeretnénk lenni, keverhetjük például a tubarózsát a pacsulival, ámbrával és fűszerekkel. A merészebbeknek akár 30 Esszencia is rendelkezésére áll majd, folyamatosan zajlik a fejlesztés. A workshopok résztvevői jelentkezhetnek tesztelőnek, egyenlőre 10 főre lenne szükségem, akiknek néhány általuk kiválasztott Esszencia mintát elküldenék, és ezekből parfümöt készítenének, a feladat a parfümök jellemzése önmagukban, majd a kompozícióban, természetesen végig fognám a kezüket, a receptúra megalkotásakor is.
Jelentkezni itt lehet: parfum.receptek@gmail.com         
     

Parfüm kollekcióm: 


Figyelem! A legtöbb parfümöm elkészíthető erősebb és gyengébb illatanyag tartalommal, így tartósságuk is ennek megfelelő, kérlek figyeld a százalékokat, mert az ár is mindig annak függvénye!




Ekrü Violett
Illatanyag tartalom: 57,83%.
Besorolás: Parfüm extract.
Illatcsalád: orientális-virágos.
A parfüm 43 illatkomponenst tartalmaz.


Olfaktív jegyzetek:

Azon nőknek ajánlom akik a tavasz eljövetelével maguk is virágba akarnak borulni, elegáns és visszafogott mégis kirobbanó hangulatban. Alkotásakor a tökéletes harmóniára törekedtem, nincs benne meghökkentés, pálfordulás, térdremegős izgalom, csak épp annyi amennyi a tökéletes virágzáshoz elengedhetetlenül szükséges. Nem extravagáns, nem dög, inkább finoman simul bele a mindennapok forgatagába. Elégedett és rendkívül kifinomult világot mutat be, nem véletlenül akkoriban alkottam amikor az esküvőnkre készültem, ennek megfelelően azért bele került egy kis izgalom, egy kis félős várakozás a jövőtől, egy kis reményteli aggódás, de mindez épp csak annyira érezhető a kompozíción amennyire a többi jellemzője. Mert a szakadatlan boldogság és nevetés igazi illata ez, ami megvigasztal ha félek, és bátorít ha habozom. Ritkán sikerül ennyire pozitív parfümöt alkotnom, na de ritkán is kerül sor esküvőre egy ember életében, így nem ígérem hogy akár csak hasonlót is összehozok még valaha. :)

Ebben a parfümben keveredik minden érzés, ami az elmúlt időszakban megérintett, így nagyon nehéz dolgom van ha be akarom határolni. Van benne a krémes süteményekből de csak csipetnyi, nem tovább mint egy rövid gondolatra a tavaszi virágoskert érzete is felsejlik, majd mindez belesimul a púderes homályba, melyben a virágok végig érezhetőek de már a friss zöld felhang nélkül, meleg és puha háttérrel. Mintha az esküvőm illata lenne, sem nem fehér, sem nem sárga virágokkal, leginkább az ekrü színnel írhatnám körül. (Nevének első tagját innen kapta.) Induláskor leheletnyi édes-savanyú málna kókusszal, majd a következő percekben előtörnek a friss zöld illatok, miközben végig meghatározó marad az erőteljes keleties, orientális alapjegy. A végkicsengés nem mondható tisztán édes jellegűnek, sőt inkább a száraz-balzsamos felé hajlik orientális alapokon.
Nyitánya a málnáé, inkább savanykás, friss és élettel teli, mint édes felütéssel, ami mellett az első pillanatokban semmi más nem érezhető. Elborít ez a naturális aroma, és megelevenít egy gyerekkori emléket, az a pillanat amikor reggel rögtön felkelés után még hálóingben szaladok ki a nagyszülői házból a kerítés melletti málnabokrokhoz, szinte érzem amint a málnaszemek elolvadnak a számban. (Akkoriban még nem volt olyan divat a gyümölcsök alapos átmosása, legalábbis nálunk nem, és nincs is annál élvezetesebb annál mint amikor közvetlenül ott az ágyások mellett megettük mindazt amit éppen leszüreteltünk.)

Körülbelül egy perc múlva az édeskés kókusz és az egzotikus tiaré virág is megjelenik, de épp csak egy pillanatra varázsol el könnyeden szirupos világuk, csak feltűnnek és megmutatják magukat, jelezvén hogy léteznek, de csak azért hogy egy-két perc múlva úgy eltűnjenek mintha sosem lettek volna ott. Mintegy felvezetéséül annak, hogy utána rögtön elborítson az ami a parfüm különlegessége: a szívjegyben szereplő virágok már ütnek is, az ibolya vezeti a prímet, de a háttérben az orchidea friss zöldes és a cseresznyevirág finoman és könnyeden puha púderes illata követi. Mintha egy virágcsokorba dugnánk fejünket, egy simogatóan meleg mégis friss és tiszta tavaszi csokorba. Kis idő elteltével a tavasz hírnöke, a cseresznyevirág mindent legyőz, és tartja is magát jó ideig de már a vaníliavirág segítségével, ami kiemeli melegségét és finomítja a friss tavaszi érzetet, mintha lassan átlépdelnénk a napsütéses nyárba. Majd újra megjelennek a tavaszi virágok, de ekkor már az amirys, a styrax és az ámbra köntösében. A virágcsokor még a lecsengéskor is tartja magát, de már anélkül hogy behatárolhatnánk melyik virág érvényesül erősebben - mert hol az egyik hol a másik kap el egy keringőre - és anélkül hogy elnyomnák a kicsit édes, kicsit gyantás-balzsamos orientális alapjegyet. Mely jegyek ellenére még a végkicsengés sem édes, és nem is füstös, sőt éppen hogy csak érethetőek, annyira hogy moderálni legyenek képesek a virágos túlzást.
Azért mint minden parfümöm ez is az ellentétek világa, bemutatja a visszafogott virágcsokrot, olyan könnyedén hogy csak érezteti milyen is a tavasz - mert már mindjárt vége is és utána következik a szikrázó napsütés, de ebbe mégsem merül bele, csak megmutatja mi is várhatunk, mi is következik utána.     

Igazi tavaszváró parfüm. Nevének második tagját az ibolyáról kapta, mely virág majdnem végig érezhető marad, néha ugyan csak a háttérben, így meghatározhatatlanul, de mégis ott van mindvégig, ezzel szinte biztosítva bennünket arról, hogy a tavasz minden évben újra és újra eljön, amióta világ a világ.

Hangulata kiegyensúlyozó, harmóniára törekvő, békés és barátságos, csupa bizakodás és a jövőbe vetett hit. A megállapodott és minden túlzás nélküli, visszafogott és szolid életöröm. 

Összetevői között találhatók meditációt és ellazulást segítő, feszültségoldó, pozitív hozzáállásra ösztönző alapanyagok is, melyeket épp csak egy csipetnyi afrodiziákummal ötvöztem, így nappalra de esti programokhoz és éjszakára is kiváló lehet. Bár utóbbi kettőre csak a Parfüm Extract változatot ajánlom.


Összetevők (INCI): alcoholum96%, styrax tonkinensis resin extract, amyris balsamifera bark oil, parfum(ambra)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum(viola odorata)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum(heliotrope)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum(orchidea)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum(cherry blossom)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum(coconut fragrance oil)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum(tiaré flower)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, rubus idaeus fruit extract, vanilla planifolia bean extract, hibiscus abelmoschus seed oil.

Tájékoztató:

"Ambra" természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil benzoátot, benzil cinnamátot, benzil-szalicilátot, kumarint, gerániolt tartalmaz.

”Orchidea” természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil-szalicilátot, eugenolt, gerániolt, limonént, linaloolt tartalmaz.

”Cseresznyevirág” természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint:citrált, citronellolt, eugénolt, gerániolt, limonént és linaloolt tartalmaz.

Kókusz Cabana parfüm olaj (Coconut Cabana):
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil benzoátot, benzil-szalicilátot, cinnamalt, kumarint, limonént és linaloolt tartalmaz.

"Tiaré virág" természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: linaloolt, limonént, farnezolt, benzil-benzoátot és benzil-szalicilátot tartalmaz.

Málna parfüm olaj (Fresh Raspberry)
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: citronellolt és gerániolt tartalmaz.




Tű-tű púderben avagy a lila balettcipő
KÖZKÍVÁNATRA! ÚJRA LESZ BÉKEBELI IBOLYÁS-PÚDERES PARFÜM! 
A 30-as évek púder varázsa csak a természetből.
 Púderes írisz, ibolya és d'Œillet könnyű érzéki pézsmával.
Illatanyag tartalom: 57,58%
Besorolás: Parfüm extract
Illatcsalád: Virásos-zöld balzsamos alapon

A parfüm 37 illatkomponenst tartalmaz.


Olfaktív jegyzetek:

Egy csupa-csupa öröm kísérlet, ami meghökkentő lenne de mégsem az… Meghökkentő lenne mert várakozásunkkal ellentétben a virágok mögött nem a vágyakozó, hanem a tudatos és határozott nő mutatkozik meg. Virágos és könnyű, zöld illat, puha meleg kissé púderes és elegáns megjelenésű. Ugyan igen nőies illat, de visszafogott, éppen ezért nem vagy csak egy cseppet érzéki, a komoly és határozott nők illata lehet.

Ajánlom azoknak akik szeretik a virágos illatokat, de csak visszafogott formában, mert ebben a parfümben sok a virágoknak azon oldala ami a megszokottól igencsak eltérő, megjelenik a púderes finomság, de a karakán határozottság is a friss és zöld jegyek ellensúlya miatt. A zöld jegy önmagában nem tudná ellensúlyozni az átütő virágosságot, így segítségül hívtam a benzoin balzsamos és füstős valamint az ambretta száraz szinte fás jellegét, valamint a cseresznyevirág egy igen különleges és ritka kivonatát, ami minden csak édesnek nem nevezhető.  Így annak ellenére hogy egy soliflore parfüm (egy vonalra felfűzött – itt az ibolyára) mégis a virágok helyett egy sor más olfaktív érzetet kapunk. Talán a legtökéletesebb parfümöm ami kibontja a zöld hatást. Épp ezért akár fiatal, akár idősebb nőknek ajánlhatom, de csak annak aki nem akar virágcsokorba öltözni, mert ez a parfüm nélkülözi a határozatlanságot, olyan tudja viselni aki bátran felvállalja önmagát, vágyait, érzéseit. Élethelyzeteit igyekszik a saját igényei szerint alakítani, persze annak is ajánlom aki még csak vágyik erre, hisz megjelenésünkben egy illat igen sokat segíthet az önmegvalósítás rögös útján. Akik habozó típusok azok is támaszkodhatnak erre az illatra, határozottságával segít megerősíteni rólunk a külső képet miszerint minket komolyan kell venni, mert egy nő ilyen illattal nem nagyon tűr ellentmondást.       

A violára azért esett a választásom, mert a kevés „alig” virágillat közé tartozik, bár aromája édeskés utólagos kicsengése remekül harmonizál a balzsamos alapjegyekkel, talán mert a zöld jegyek is erőteljesek benne, és mert a balzsamos jegyeket annyira megszelídíti hogy végül az  ezekből az édeskés hatás teljesen eltűnik, de közben ő is majdnem elveszti virágos jellegét, így behatárolhatatlanná válik a parfüm végkicsengése, ami pedig minden parfümalkotás végső csúcsát jelenti. 

Valójában mint említettem egy könnyű soliflore parfüm kombinálva a zöldes csokrossal balzsamos alapon. Korábban is készítettem hasonló kompozíciót, ez annak egy bonyolultabb változata, mert abban az ámbrás jegy még csak illatosítóként szerepelt, ebben viszont pézsmamályva illóolaj (ambretta) van a zöld ibolya levéllel keverve, így a szívjegy és az alapjegy erősen karakteres és határozott vonalat ad a virágos előzményeknek, a benzoin és a szantálfa pedig balzsamos jegyekhez méltóan kiemelik a púderes hatást, de ennek ellenére alapvetőek maradnak a friss-zöldes jegyek.
A nyitánya az ibolyáé, és mint általában rendesen a Soliflore parfümök ezzel is végez, továbbá a szívjegyben sem tűnik el hatása, de itt már cseresznyevirág és a frézia is érvényesül, persze inkább csak azért hogy a virágos-zöld jegyet teljessé tegyék. A lecsengése épp oly visszafogott mint a kezdet, nagyon óvatos duhaj, ezért bárki számára ajánlható, mint említettem akár fiatalok, akár idősebbek számára, valamint bármely időszakra és napszakra megfelelő. Bár estére és éjszakára csak a Parfüm extract típust ajánlom.

Összetevői között találhatók meditációt és ellazulást segítő, feszültségoldó és pozitív hozzáállásra ösztönző alapanyagok is melyek a jó közérzet kialakítását segítik elérni.       


Összetevők (INCI): alcoholum96%, parfum (viola odorata)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum (ambra)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, styrax tonkinensis resin extract, parfum (cherry blossom)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, prunus serrulata flower extract, parfum (freesia)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, viola odorata leaf extract, hibiscus abelmoschus seed oil.
Tájékoztató:

"Ambra" természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil benzoátot, benzil cinnamátot, benzil-szalicilátot, kumarint, gerániolt tartalmaz.

”Cseresznyevirág” természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint:citrált, citronellolt, eugénolt, gerániolt, limonént és linaloolt tartalmaz.

”Frézia" természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzilalkoholt, benzil-benzoátot, benzil-szalicilátot, cinnamalt, citrált, citronellolt, eugénolt, farnezolt, gerániolt, limonént, linaloolt tartalmaz.

Pézsmamályva illóolaj - Ambretta (Hibiscus Abelmoschus)
Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: olyan vegyületet tartalmaz, mely kozmetikai
összetevőként a bőrre alkalmazva allergén kockázatot jelenthet az érzékeny személyek számára: farnezolt.
Minőség: 100% tiszta illóolaj, természetes, finomítatlan, hígítatlan, szintetizált molekuláktól mentes.




Frangipani
Illatanyag tartalom: 41,14%
Besorolás: Parfüm extract.
Illatcsalád: Ámbrás-fás-virágos-orientális
A parfüm 25 illatkomponenst tartalmaz. 


Olfaktív jegyzetek:

Egy határozott nő illatkompozíciója, elbájol, de nem a lánykák finomságával, sokkal inkább olyan nőknek való akik már kiforrott vágyakkal viszonyulnak a világhoz, annak ajánlom aki már tudja mit akar és azt is tudja hogyan érje el azt. Az illatcsaládba való besorolása ellenére erőteljesen fűszeres karakterekkel rendelkezik, bár az alap balzsamos sok mindennek mondható csak púderesnek nem, elmelett igazán különleges mint kompozíció hiszen valódi fűszeres jegyeket nem is tartalmaz. Ennek ellenére kezdetekkor az illat ütősen fűszeres, massoia, pacsuli, szantál és az ánizsos ravensara annyira hangsúlyos, hogy csak a háttérben érezzük a tejes, krémes fejjegyeket, melyek néhány perc múlva megfinomítják az illat hatását. Mert amint túl lettünk az első intenzív találkozáson jönnek a karamellásabb, mandulásabb édesebb virágos jellegek, de épp csak annyira hogy igazán előhozzák belőlünk a hódítani akaró és képes nőt. Valójában a parfüm végig még lecsengésekor sem mutat igazán édes vonalat, virágost is csak annyira hogy tudjuk van ott valami, de az semmiképpen nem meghatározó. Bár jelentős a bourbon vanília tartalma és a massoia is édes jegy, na meg a frangipáni sem nélkülözi ezt, mégis határozott a cypre jelleg, de ciprus sincs benne, és ha egy parfüm célja a behatárolhatatlanság akkor ennek itt most igazán eleget tettem. Úgy sikerült veszettül dögös nőies parfümöt alkotnom hogy az abszolút fás és karakteres maradjon, ez pedig igen ritka még a szintetikus illatok világban is. Összetevői között találunk serkentő, stressz oldó, energetizáló, de depresszió ellen ható nyugtató, harmonizáló és feszültségoldó hatású alapanyagokat is, egy kis energia bomba ami azért utat mutat a feszültség levezetéséhez is. Találunk továbbá jelentős afrodiziákumokat is benne, ezért nem annyira hétköznapra inkább estére és különleges alkalmakra ajánlanám, természetesen félni azért nem kell tőle, mert az ánizsos és a krémes jelleg végig velünk marad jelentősen csökkentve a parfüm tolakodó hatását, így a dög nőt egy kis hideg távolságtartás is övezi, az ezzel szokásosan párosított füstös-fülledt budoárok illata helyett. 

Kevés olyan parfümöm van amibe az idő múlásával nem nyúlok bele és hát ez bizony ilyen, mert ez a legrégebbi parfüm kompozícióim közül való, még akkor alkottam amikor a férjemmel megismerkedtem, azóta sok-sok év telt el, de ezen nem változtattam, ma már ilyet nem is tudnék készíteni, mert ehhez kellett az a felfokozott izgalom és várakozás, tervek a jövőre amin már túl vagyunk. De azért néha előveszem ha vissza akarjuk hozni a kezdeti hangulatot, hisz kiváló egy kapcsolat megerősítéséhez is, ha úgy érzem most több kell, jobb kell akkor ez mindig segít elmondanom mire is vágyom. Talán ebben segít az, hogy a parfüm szinte egyvonalas kompozícióra van felfűzve, karaktere az első szippantástól az utolsóig meghatározó, egy erős független mégis gyengédségre és abszolút feloldódásra vágyódó nő leképezése az illatok szintjén.                        

Összetevők (INCI): alcoholum96%, styrax tonkinensis resin extract, amyris balsamifera bark oil, pogostemon cablin leaf oil, cryptocarya massoy bark extract, parfum(crème tropicale)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum (milk extract), plumeria acutifolia flower extract, vanilla planifolia bean extract, hibiscus ficulneus seed oil, ravensara aromatica leaf oil.
Tájékoztató:

Massoia olaj (kivonat)
Ez a termék 100% természetes és megfelel az élelmiszeri aromaanyagokra és ízesítő tulajdonsággal rendelkező anyagokra vonatkozó 1334/2008 Európai normáknak.
Előállítás módja: a szuperkritikus szén-dioxid (CO2) felhasználásával történő kivonással (szuperkritikus extrakcióval), mely a bio kozmetikumokat tanúsító intézmények által elfogadott ökológiai folyamat
Eredete: természetes. Nem hígított, frissen kivont, nem tartalmaz semmilyen adalékot.
Főbb összetevők: nagy százalékban tartalmaz ritka illó anyagokat: pentil lakton, heptil lakton, nonil lakton
Az illóolaj összetételében előforduló egyes természetes vegyületek allergiás kockázatot jelenthetnek egyes érzékeny egyének számára, ha ezt az illóolajat a kozmetikai készítményekbe foglaljuk. Az illóolaj összetételében előforduló egyes természetes vegyületek allergiás kockázatot jelenthetnek egyes érzékeny egyének számára, ha ezt az illóolajat a kozmetikai készítményekbe foglaljuk. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil-benzoátot tartalmaz.

Frangipani abszolút
A kinyerési folyamat különböző illó oldószerekkel történik, melyek elpárolognak vagy pedig szűréssel vagy ülepítéssel kivonják őket az előállítási folyamat során.
Az illatosító összetételében előforduló egyes természetes vegyületek allergiás kockázatot jelenthetnek egyes érzékeny egyének számára, ha ezt az illatosítót a kozmetikai készítményekbe foglaljuk. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil-szalicilátot, benzil-benzoátot, benzil-alkoholt, gerániolt, farnezolt tartalmaz.
Állítólag a frangipani aromája függőséget okoz.

White Wild Musk Mallow (Abelmoschus ficulneus)
Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: olyan vegyületet tartalmaz, mely kozmetikai
összetevőként a bőrre alkalmazva allergén kockázatot jelenthet az érzékeny személyek számára: farnezolt.
Minőség: 100% tiszta illóolaj, természetes, finomítatlan, hígítatlan, szintetizált molekuláktól mentes.



Legújabb receptúra tervem:
Frangipani Vamp bevezető a mennyei illatokba.

Vamp:

A jazz és a populáris zene egy rövid, egyszerű bevezető szakasza, rendszerint többször megismételjük, míg a dallam más mezőkre lép.



 
Málna magnólia extravagancia
Illatanyag tartalom: 58,23%.
Besorolás: Parfüm extract.
Illatcsalád: Fás-virágos.

A parfüm 46 illatkomponenst tartalmaz. 


Egy különleges parfüm különleges nőknek, azoknak ajánlom akik szeretik a kihívásokat, kemények mégis képesek a teljes feloldódásra, na persze csak akkor ha annak igazán eljött az ideje. Az ellentétek világában élők kedvelt illata lehet, mert ez a parfüm magában foglalja a végleteket. Első szippantásra mindennek tűnik csak igazán lágynak nem, karakterességével, komolyságot, erőteljes határozottságot tükröz, de lecsengésekor mégis előjön a rendkívül puha nőies oldala. A vetiver, benzoin, amyris - fás, gyantás, balzsamos alapjegyek ellenére a végén mintha egy csepp púderes hatás is megjelenne, pedig ezt a habkönnyű lágyságot nem könnyű elérni természetes összetevőkkel, különösen ezekkel nem. A meglepő kezdést határozott folytatás követi, amit végül még meglepőbb befejezés zár. Ellentétei részben talán a kétféle ambrettának is köszönhetőek, mert bár ezek orientális - keleties jegyek, amik mint ilyenek akár uralkodni is képesek lennének az összhatáson, de a fás balzsamos alapjegyek határozottságukkal megoldják hogy ezt lehetetlenné tegyék. Ellentétei másik forrása a vetivert ellensúlyozó málna-magnólia kombináció, ez a három illat annyira más és más világ, hogy én egybe talán sosem tettem volna, ha erre az illat típusra konkrét felkérés nem érkezett volna hozzám, de erre majd később még visszatérek.

Besorolásakor nem tudtam eldönteni inkább a Fás-gyümölcsös vagy a Fás-virágos családba tartozik-e, végül a szabályoknak megfelelően jártam el így nem hatása alapján, hanem összetevői alapján soroltam be. Izgalmas extravagáns illat, modern, kellően érzéki és rapszodikus, ultra dögös, lehengerlően sikkes, szinte bőrre simulóan kecses szantálos-ámbás-balzsamos alapokkal. A vetivert ritkán használjuk női parfümbe, de itt kiválóan ellensúlyozza a málna erőteljes előbb édeskés majd savanykás illatát és a magnólia már-már tolakodó csábítását. A végeredmény egy meglehetősen karakteres illat, ahol megjelenik a dög nő, az ördögi csábító - de a kompozíció mégsem tolakodó - végkicsengése pedig mint említettem a határozott mégis lágy nőiességbe fordul, egy olyan nő képe aki akár az odaadás magasiskolája is lehetne.

A története is különleges, mert szinte sosem vállalom egy konkrét szintetikus parfüm másolását, de még a halvány utánzását sem szívesen (mert amúgy gyakorlatilag lehetetlen a szintetikus rögzítők – bár ott stabilizátoroknak hívják őket – természetes előállítása, nem beszélve egy csomó illatról, amiket még annyira sem lehet kikeverni). Ennek kizárólag azért tettem eleget mert egy jó barátnőm kért meg rá, de még neki sem tudtam eleget tenni azonnal, jó hosszú ideig érlelődött bennem a dolog. Ennek több oka is volt, de a legfontosabb hogy én csak akkor kezdek el igazán foglalkozni egy kompozícióval ha az illatanyagok között fölismerek egy lehetséges harmóniát, ha megérzem hogy ezek az összetevők képesek egymással működésbe lépni. Ebben az esetben ilyen nem volt, csupa ellentétes mondanivalójú illat, és itt nem az ellentét zavart, mert az tulajdonképpen szükséges, de csak mindig csak egy kell belőle, mert az lesz a slusszpoén, attól lesz több mint egyszerűen az illatok elegye, attól válik parfümmé maga az illatkompozíció. Itt viszont csupa-csupa ellentéttel találkoztam, így jó sokáig ízlelgettem a gondolatot mire megértéssé vált bennem egy extravagáns képlet. A barátnőm kedvence a Givenchy Hot Couture kompozíciója, azt kérte tőlem természetes összetevőkből (nem a fogyaszthatóbb EdT-t hanem a nehézbombázó EdP-t). Ez az összeállítás hasonlít rá, de jelentős eltérésekkel, mert sok összetevő egyszerűen nem létezik csak szintetikus formulában, de nem csak ezért változtattam, az eredeti parfüm eléggé tolakodó  – úgy mondhatnám már méterekkel előttünk jár – ennél azért jóval könnyedebb összhatást akartam elérni. A Hot Couture szívjegye a vetiver és a magnólia, a vetivert átsoroltam alapjegynek hogy a lágyítsam a parfümöt, de ez csak részlegesen sikerült, mert hiába került bele helyette egy csomó illat a vetiver szívjegyként mégis érvényesül, végül azért nem változtattam mert így belőle lett a jegyek közti átvezető illat, tehát gyakorlatilag az első perctől az utolsóig érvényesül. Különös de végül megkedveltem ezt a számomra furcsa összetevőkből álló kompozíciót, talán mert az előzetes próbák száma olyan sok volt hogy a végére barátokká váltunk a vetiverrel is, pedig ezt korábban elképzelhetetlennek tartottam betenni női parfümbe, vagy legalábbis ilyen mennyiségben biztosan. Tulajdonképpen annyira megkedveltem hogy ha erőt akarok meríteni egy zűrös naphoz, amikor tudom hogy olyasmit is tennem kell ami nehezemre esik és abszolút nincs kedvem hozzá, akkor előszeretettel nyúlok ehhez a kompozícióhoz. Mert olyan keményen határozott hogy én is annak tűnök tőle, még akkor is ha tudom hogy belül más vagyok, segít egy rizikós helyzetet, megbeszélést, tárgyalást úgy lebonyolítani hogy képes legyek a saját érdekeimért harcolni, és így a mérleget végül magam felé fordítani. Emiatt pedig megbocsátottam ennek a kompozíciónak minden kezdeti kínlódást, hisz annak végül bőven meglett a gyümölcse, és bizony tanultam is tőle, azt hogy a tőlünk nagyon más is lehet jó nekünk, de csak akkor ha időt adunk neki arra hogy képesek legyünk megszeretni. Nem az illat változott meg hanem én általa, magamat győztem le ez pedig büszkeséggel tölt el, hisz nincs fennköltebb cél mit minden perccel többnek lenni mint korábban voltunk. Nagyon nem vagyok híve az álcázásnak és a maszkok mögé bújásnak, nem is igen megy nekem, de ez a világ mindannyiunkat rákényszerít néha, akkor pedig nagy segítség egy olyan illat ami ehhez erőt ad, mert tudattalanul sugározza azt a másik felé hogy erősebbek vagyunk mint ő. Estére pedig jócskán megszelídül a kompozíció, otthon már ismét önmagam lehetek, ebben nem akadályoz meg, sőt ilyenkor arra szoktam gondolni, mennyire hiányozna a kollekciómból ha nem lenne. Ha nehéz helyzetekkel küzdesz, esetleg arrogáns emberekkel, vagy ha csak erőre van szükséged akkor ajánlom ezt a parfümöt. Ha pedig valójában erős vagy, de néha szeretnéd lágyabb lenni, akár csábítóbb oldalad mutatni akkor ez a Te illatod. 


Összetevői között találunk ellazulást és meditációt segítő, feszültségoldó és pozitív hozzáállásra ösztönző alapanyagok is, valamint csillapító és csendesítő hatásáért elismert hatóanyagokat; a magnólia például rendkívüli hatású nyugtató az izgalommal teli, stresszes, szorongásos állapotok esetén, a boldogság, optimizmus és biztonság érzetét kölcsönzi. Az alapjegyekben pedig elrejtettem egy csipetnyi afrodiziákumot, így nappalra de esti programokhoz és éjszakára is kiváló lehet. Bár utóbbi kettőre csak a Parfüm Extract változatot ajánlom.         

Összetevők (INCI): alcoholum96%, styrax tonkinensis resin extract, parfum(ambra)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, rubus idaeus fruit extract, amyris balsamifera bark oil, parfum(heliotrope)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, michelia alba flower oil, hibiscus abelmoschus seed oil, hibiscus ficulneus seed oil, vetiveria zizanoides root oil.  

Tájékoztató:

"Ambra" természetes illatosító
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: benzil benzoátot, benzil cinnamátot, benzil-szalicilátot, kumarint, gerániolt tartalmaz.

Rubus Idaeus (Raspberry) Fruit Extract
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: citronellolt és gerániolt tartalmaz.

Magnólia illóolaj
Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: olyan vegyületet tartalmaz, mely kozmetikai
összetevőként a bőrre alkalmazva allergén kockázatot jelenthet az érzékeny személyek számára: linaloolt, limonént.
Minőség: 100% tiszta illóolaj, nem denaturált, nem rektifikált, nem hígított és szintetizált molekuláktól mentes

Pézsmamályva illóolaj - Ambretta (Hibiscus Abelmoschus)
Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: olyan vegyületet tartalmaz, mely kozmetikai
összetevőként a bőrre alkalmazva allergén kockázatot jelenthet az érzékeny személyek számára: farnezolt.
Minőség: 100% tiszta illóolaj, természetes, finomítatlan, hígítatlan, szintetizált molekuláktól mentes.

White Wild Musk Mallow (Abelmoschus ficulneus)
Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: olyan vegyületet tartalmaz, mely kozmetikai
összetevőként a bőrre alkalmazva allergén kockázatot jelenthet az érzékeny személyek számára: farnezolt.
Minőség: 100% tiszta illóolaj, természetes, finomítatlan, hígítatlan, szintetizált molekuláktól mentes.

Vetiver illóolaj
Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint linaoolt, nerolt, neralt, geraniolt tartalmaz.
Minőség: 100% tiszta illóolaj, természetes, finomítatlan, hígítatlan, szintetizált molekuláktól mentes.


 

Bensoina
Illatanyag tartalom: 53,86%.
Besorolás: Parfüm extract
Illatcsalád: Orientális-fás

A parfüm 21 illatkomponenst tartalmaz. 


Olfaktív jegyzetek:
A parfüm jellegzetesen fás-balzsamos hatású, inkább kesernyés mint édes vonalon, a már sok mindent átélt tapasztalt nő illata, aki tudja hogy az élet nem mindig habos torta de ami jó benne azt igazán szeretné élvezni, a rosszat pedig a feledés homályába száműzni. Ennek megfelelően igen határozott illat, amiben kétségeknek nincs helye. Ajánlom azoknak akik nagy döntések meghozatala előtt állnak, akkor készítettem amikor túl sok kérdés volt előttem válaszok nélkül, amikor minimum két lehetséges út közül választhattam, és mindkettő annak ígéretével kecsegtetett hogy akár jó döntés is lehet. Amikor azzal a kérdéssel vergődtem melyik lesz az igazi, az én valós utam. Hogy jó döntés volt-e azt már sosem tudhatom meg, hisz választottam, így a másik út bejárásáról lemondtam, és a választás mindig lemondást is jelent… csak azt tudom hogy nem bántam meg, ennyi év után sem gondolom hogy a másik út jobb lett volna, és ez talán mutat valamit arról helyes volt-e az akkori döntés.    

A kompozíció talán egy kicsit füstösnek mondható de nem budoár jellegű, a kesernyés vonal végig megmarad és még a parfüm lecsengésekor is érezhető, de már csak leheletnyit. Bár kezdetekkor a legerősebb elég néhány perc, talán egy negyedóra és már puhábbá, harmonikusabbá válik, mint amikor a döntés előtti izgalom finoman átmegy abba a fázisba amit a pszichológia önigazolásnak nevez, erre az önvédelmi folyamatra szükségünk van, hisz nem bánthatjuk örökké azzal magunkat hogy talán rosszul döntöttünk. Ennek megfelelően a füstös hatás - ami a kezdeti bizonytalanságot jellemzi – idővel eltávolodik tőlünk, épp oly lassan és óvatosan amiképp az érzelmeink elengedik a habozást, hisz ha a döntést meghoztuk már nincsen miért tanakodnunk tovább.
A fejjegyben és a szívjegyben is vannak citrusok, de ezek alig érzékelhetőek, épp csak arra jók hogy a budoár hangulat helyett egy kis frissességet csempésszenek a kompozícióba, ezáltal teszik lehetetlenné hogy a fás balzsamos jegyek eluralkodjanak és túl füstössé váljanak. A kétféle benzoin, pacsuli, szantál, teafa adja a kezdetek fás füstös balzsamos hatását, épp csak egy csipetnyi földes, csípős és fűszeres jelleggel megspékelve, ami később helyet ad a vaníliás, mézes és karamellás jegyeknek, de ezek mindvégig a háttérben maradnak. Ez a parfüm nem duhajkodik, nem nyomul és nem erőszakos, finoman tölti be a teret körülöttünk, annyira hogy tudjuk bizony létezik, és itt él velünk, de sok soha nem lesz belőle.

A lezárását szeretem a legjobban, számomra az a legkülönlegesebb, mert mintha minden belefoglalt jegy egyszerre jelenne meg benne, és a szinergiák mindenből a legjobbat hozzák ki. Egy könnyű lebegés lesz amivé válik. Ott van a narancs és a bergamott de ha nem én magam raktam volna bele fel sem ismerném, ott van a teafa de nélkülöz minden agresszivitást, inkább csak valami meghatározhatatlan tisztaságot jelenít meg, tompán és komolyan. Valamint benne vannak a mandulás cseppet virágos jegyek is de szinte felismerhetetlenül, és benne vannak a fent említett fás füstös balzsamos jegyek, de a parfüm lecsengésekor már majdnem a feledés homályába veszve, helyet adva a tiszta harmóniának és megelégedettségnek. Itt ismét utalnom kell a döntés helyzet utáni lelki állapotra, arra a nyugalomra és egyértelmű pozitív beállítottságra ami a döntés után mindannyiunkat jellemez, és amit ez a parfüm mint egy hangszer lejátszik nekünk és rajtunk ha vállaljuk hogy egy húron pendülünk vele.

Bevallom ez a kreálmányom engem is meglepett, mert mintha a fejjegyek és az alapjegyek lecsengéskor fejük tetejére álltak volna, pont fordítva jelennek meg, de még a kezdetekkor sem úgy működnek ahogy elő van írva nekik. Hát igen, ez a parfümalkotás szépsége, bármit is teszek bele ők (azaz az illatanyagok) döntik el mivé akarnak válni együtt és ebben én csak másodhegedűs lehetek. Vagy úgy még pontosabb hogy bár az én kezem vezényel, az összhangzattan kizárólag rajtuk áll! Ezért is tisztelem hallatlanul a természetet, hiába a lombik, az ilyen-olyan pontos mérleg, a tizedmilliliterre kiterjedő extrém pontos adagolás, az illatminta vételek, a gyártás megelőző sok próba, és hiába hiszem hogy uralom az elkészítés teljes menetét, ez mind csak a látszat, nem uralok én semmit, abban hogy mi lesz végül a parfümből csak egy összetevő lehetek a sok közül. Ha valamit igazán megtanultam a természetes anyagok felhasználásával az a hallatlan alázat, hogy képes legyek teret adni az alapanyagoknak, ne akarjam mindenáron hogy az én akaratom érvényesüljön, hisz az úgyis lehetetlen. Megértettem mit jelent bekapcsolódni az áramlása, elfogadni hogy nem vagyok mindenható, hogy bár az én kezem által jön létre, messze nem uralom csak egyfajta fúziót alkotok velük, általam lesznek és én leszek általuk. Nekem ez segített ésszel felfogni mit is jelent a minden egy és az egy a minden, csak egy kis rész vagyok a nagy egészben, mégis bennem is ott rejlik a nagy egész minden apró részlete. Ennek a parfümnek igazán köszönettel tartozom, általa érettem meg a világ működését, és azt hogy döntést hozni bár nem könnyű de mindenképpen szükséges, azt hogy a lemondás is az élet része és bár fáj, olyan lépés ami egy másik útnak valóságtartalmat adhat. Ajánlom mindenkinek aki döntés előtt áll, hátha neki is segít ez az izzig-vérig nőies kompozíció, mert azért hiába a távolságtartó és alig-alig édes megjelenés, még az emlékét is megédesíti a nehéz élethelyzeteknek.

Amennyiben igény van rá el tudom készíteni a kompozíciót sokkal tartósabbra is, akár 40% illatanyagot is bele tudok foglalni, mert ennyi még képes lenne elegyedni. Csak az ára miatt készítettem 21,3% illatanyaggal, mert tudom sokan nem engedhetnek meg maguknak 30 millilitert 10 ezer forint feletti árakkal, de ha szeretnél 48 órás parfümöt lehetőség van arra is.    


Összetevői között találhatók meditációt és ellazulást segítő, feszültségoldó és pozitív hozzáállásra ösztönző alapanyagok is melyek a jó közérzet kialakítását segítik elérni.       
                                
Összetevők (INCI): alcoholum96%, styrax tonkinensis resin extract, styrax benzoin resin extract, amyris balsamifera bark oil, pogostemon cablin leaf oil, citrus aurantium dulcis peel oil, melaleuca alternifolia leaf oil, parfum (almond fragrance oil)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, parfum (mandelíne)*concentrated aromatic, entirely natural vegetable origin, citrus bergamia peel oil expressed.

Tájékoztató:

Mandula illóolaj (Sweet almond):
Összetétel: tömény aromás vegyület, teljes egészében természetes, növényi eredetű, szintetikus összetevők és tartósító nélkül.
Egyes elemek allergének lehetnek az érzékeny személyek számára, ha a kozmetikai készítményeket illatosítják. Az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó 2003/15/EK Irányelvének 7 számú Módosítása szerint: amyl cinnamalt, benzil benzoátot, citrált, citronellolt, gerániolt, és limonént tartalmaz.



Valamint van még az újabb darabokból is:

Konfetti
Egy elbűvölő mandulás csemege, mandula és vanília játékos ánizzsal, jeges édesköménnyel, nyárestékre való igazi hűsítő parfüm.
Illatanyag tartalom: 46,89%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Gourmand-orientális.
 
A parfüm 19 illatkomponenst tartalmaz.


Csillag
A Konfetti könnyebb jócskán ánizsosabb verziója, talán uniszex is lehet.
Illatanyag tartalom: 53,35%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Gourmand-orientális.

A parfüm 18 illatkomponenst tartalmaz.


Rózsa
Klasszikus rózsaillat a varázslatos damaszkuszi típusból. 
Illatanyag tartalom: 48,11%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Virág-virág.
 
A parfüm 21 illatkomponenst tartalmaz.

Minta rendelhető:
 http://elixirparfum.hu/index.php/hangulatkepek/akcios-parfumok/rozsa-parfum.html
Hattyú
A nagybetűs nő parfümje, érzéki báj, egy csokor könnyű virág pézsmás alapon. 
Illatanyag tartalom: 54,6%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Orientális-virág.
A parfüm 32 illatkomponenst tartalmaz.

 Minta rendelhető:
http://elixirparfum.hu/index.php/hangulatkepek/akcios-parfumok/hattyu-parfum.html

Kollekcióm legújabb darabjai: 


Tubarózsa
Tubarózsa a fehér virágok királynője. Átható púderes illat mintha magát a virágot ölelnénk át.  
Illatanyag tartalom: 55,03%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Orientális-virág.

A parfüm 43 illatkomponenst tartalmaz.
XY
Egy fűszeres vetiver bomba. Komoly férfiaknak ajánlom.
Fűszeres pacsuli és vetiver. Egy fás fougere bomba férfiaknak.
Illatanyag tartalom: 54,91%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Fás-zöldes.
 A parfüm 38 illatkomponenst tartalmaz.

 Minta rendelhető:
 http://elixirparfum.hu/index.php/hangulatkepek/akcios-parfumok/xy-pacsuli-parfum.html

Vintage púder
Az igazi békebeli púderes parfüm újra megalkotva. Írisz és szegfű.
Illatanyag tartalom: 56,41%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Orientális-virág-cypre.
 A parfüm 63 illatkomponenst tartalmaz.
 
Minta rendelhető: https://elixirsajatkezzel.blogspot.hu/2016/09/a-termeszetes-puderes-parfum-immar-nem.html

 

JUMP!
Két legújabb parfümömmel fejest ugrunk a meghökkentő illatok világába, rendkívül érzéki és fűszeres csoda.
Illatanyag tartalom: 51,34%.
Besorolás: Parfüm extraktum.
Illatcsalád: Orientális-virágos.
 A parfüm 49 illatkomponenst tartalmaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése